Audi A6 S-Line – Opti Coat kerámia bevonattal kezelve

  Az autó viszonylag fiatal. A tulajdonos szerette volna a saját igényeihez mérten a külsejét hosszútávon tartós védelemmel ellátni!

Az autó kozmetikáját az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással folytattuk, amivel kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ezután korrekciós polírozást csináltunk több lépcsőben – mert hiába fiatal az autó és nagyon vigyáztak rá óhatatlanul kisebb karcok, hologramok kerültek az autó felületére – és csak ez a technológia adja vissza a tökéletes felületet. Ezután következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot.

Közben a bőrbelsőt is kezelésbe vettük. Az általunk használt bőrápoló szer kímélően, de hatékonyan tisztítja meg a bőr legapróbb pórusait, illata nem telepszik rá, hanem inkább kiemeli a valódi bőr illatát. Emellett rugalmasságot és hosszú élettartamot biztosít.

Végezetül felvittük az autóra a kerámia bevonatot az Opti-Coat – ot, amely nem bomlik le és nem távolítható el vegyi anyagokkal sem. Az Opti-Coat teljesen ellenáll a vegyi anyagoknak, és létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez. Ez sokkal jobban ellenáll a vegyi hatásoknak, mint a gyári lakkok és sokkal ellenállóbb, mint a konkurens festék védelemre kifejlesztett tömítőanyagok.

Majd az első szélvédőre ajándékként felvittünk egy prémium nano bevonatot, amely erős védelmet képez az üveg felületen, és amely megakadályozza a lapátok súrlódását és kopását. A bevonat az esővizet, csapadékokat már 60 km/ó-nál is taszítja, könnyítve az éjszakai és nappali kilátást.