BMW F10 karcmentesítése + kerámiabevonata

 Az autót nemrégiben vásárolta a kedves ügyfél. Felkeresett minket, hogy tudnák-e rajta segíteni olyan tekintetben, hogy az autót a saját ízlésének megfelelő állapotúra varázsoljuk!

Egy teljes belsőtér kozmetikát kért és a külsejét is szerette volna rendbe rakatni velünk, mert nagyom elhanyagolt állapotban volt az autó teljes külső felülete! 🙁 Az autó felületén látni lehetett, hogy inkább a gépi mosók nyújtotta gyorsaságot választotta előző gazdája, mint a kézi mosók adta lehetőséget. Ennek lett az eredménye a sok karc és kavargó hologram a felületen.

Az alapos mosást követően az elmaradhatatlan gyurmázással kiszedtük a felületi egyenetlenségeket okozó szennyeződéseket. Ekkor már jól látható volt, hogy az autó bizonyos részein olyan mélyek a karcok, hogy azt sajnos már nem lehet korrekciós polírozással megoldani, ezért az autó felületét be kellett csiszoljuk, mert csak ezzel az eljárással tudtuk a karcok nagy részét megszüntetni. Folytatásként korrekciós polírozást alkalmaztunk több lépcsőben, mert csak ezzel a technológiával tudtuk, visszaadni a csiszolópapír által benne hagyott nyomok eltüntetését, visszafinomítását! 6 órás munkánkat követően sikerült a nagyon mély karcok és a csiszoló papír által bene hagyott, nyomokat visszapolírozni, visszafényesíteni, ezután következhetett az un. ”ékszeresítő polírozás”, amellyel sikerült azt a hatást elérni, amire mi is gondoltunk és a tulajdonos is elégedett lehetett. Itt még nem ért véget a munkánk, sterillé kellett tennünk a felületet, mielőtt felvittük volna a kerámia bevonatot.

Közben a belsejét is kezelésbe vettük, mert az is el volt hanyagolva. A bőrön nyomát sem láttuk korábbi ápolásnak. Ahogy haladtunk a tisztításával egyre világosabb lett és a repedésekből is kijöttek a szennyeződések, végül teljes mértékben sikerült helyreállítanunk a bőr felületeit. Mikor az egész belsőtérrel végeztünk, a műanyag elemeket is lekonzerváltuk, majd legvégül a bőrt kentük át. Végezetül az autó belseje visszakapta közel az eredetivel megegyező állapotát és tapintását plusz egy nagyon kellemes illatot is áraszt magából. 🙂

Az Opti-Coat nem egy viasz vagy tömítőanyag, mint más termékek a piacon. Ez egy világos kerámia bevonat, amely nagyon hasonlít az autók gyári lakkjához. Az Opti-Coat vastagsága kb. 2 mikron, 100-szor sűrűbb az összetétele, mint a hasonló viaszoknak vagy a tömítőanyagoknak. Ellentétben a festékvédelemre kifejlesztett tömítőanyagokkal, mint például PTFE, Nano tömítőanyagok, GlassPlexin, amelyeknek egy idő után csökken a védelmi hatása, és könnyen eltávolíthatók mosással, vízzel vagy vegyszerekkel, az Opti-Coat nem bomlik le és nem távolítható el vegyi anyagokkal sem. Az Opti-Coat teljesen ellenáll ezeknek a vegyi anyagok, és létrehoz a felületen egy állandó filmréteget, amely kémiailag kötődik a gyári festékréteghez. Ez sokkal jobban ellenáll a vegyi hatásoknak, mint a gyári lakkok és sokkal ellenállóbb, mint a konkurens festék védelemre kifejlesztett tömítőanyagok.