Lancia Thema komplett autókozmetika

Szintén hosszas szervezést igényelt ez a munkám, mert a kedves ügyfél Tolna megyéből érkezett. Nemrég vásárolta ezt a pár éves autót, de szerette volna a saját igényeihez mérten még szebbé és belül még tisztábbá varázsoltatni az autót. A mosást követően legyurmáztuk a felületet és ekkor már szembetűnő volt, hogy hiába pár éves az autó azért bizony már vannak korrigálásra alkalmas felületek rajta. Így egy polírozással korrigáltuk a karcos részeket, majd egy prémium viasz kezeléssel zártuk le a munkánk, amely jó ideig védeni fogja a fényezést minden külső időjárási hatástól. Az autó belsején egy alapos bőrtisztítást végeztünk, amit a bőr konzerválásával fejeztünk be, így hosszú ideig megőrzi a bőr eredeti állagát és állapotát. Nagyon odafigyeltünk a bőr ápolásánál arra, hogy perforált felületbe még véletlenül se kerüljön az ápolóból, mert ez az ülés nyáron hűt is és ha eldugítjuk a kis lyukakat, akkor a levegő nem tud szabadon áramlani rajtuk. Külön kiemelném, hogy ennek az autónak a műszerfala is bőrrel volt bevonva, ezért csak olyan bőrápolót lehetett használni, ami az esti forgalomban nem tükröződik vissza és többek közt ellenáll a nap által kisugárzott UV sugárzásnak is, így biztosítva tartós védelmet a műszerfalnak.  A végeredmény egy kívül – belül teljesen megújult és megszépült autó lett!